Kolifúd: főzés kevés pénzből spártai módon

2010. szeptember 29., szerda

paradicsomos-tonhalas kölesrizottó

Ne ijedjetek meg, a fellengzős név roppant egyszerű és olcsó kaját takar. A rizottó maga sem olyan nagyon ördöngös dolog, hiába szeretik azt mondani, de ez a verzió meg talán egészségesebb és olcsóbb is. persze rizsből is ugyanilyen klassz. De a rizs nem mindegy! fényezetlen "b" rizs és hasonlóságok nem fognak működni, ehhez kerekszemű rizs kell, ami pedig, kétségtelen, drága. amúgy a teszkóban piros műanyag pakkban van rizottórizs. 5-600ft/500 gr. naneee.

Otthon a konyhai kutakodás során találtam egy ugyan megbontott, de szerintem majdnem hiánytalanul fél kilós zacskó kölest. Hogy ki bontotta meg és miért, azt nem tudom, mert én aztán egy szemet sem láttam belőle tányéron... Éppezért anyukám azt mondta, vigyem el és főzzek belőle mert itthon úgyse enne belőle senki. Na úgy is lett. Elhoztam. Bréjnsztormingoltam, hogy mi legyen belőle. Nem tudtam. Aztán megkívántam a rizottót. Több se kellett, összeállt a terv. Főztem, és ettem:)

Hozzávalók, ezúttal 2 személyre:
- 1/2-3/4 csésze köles (fél kiló 300 ft, ez a mennyiség kb a negyede)
- darabolt paradicsom, konzerves (120ft)
- kis konzerv sűrített paradicsom (50ft)
- 1 kicsi vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma
- 1,5 húsleveskocka (vagy illenék azt mondanom hogy egy liter húsalaplé de sajnos kolikörülmények között kutya se fog alaplevet főzőcskézni)
- 1 tonhalkonzerv (igényeim szerint örülnék egy valóban jó tonhalkonzervnek de sajnos pénzügyi okok miatt megelégedtem egy 250ftos aprított izével is)

A felaprított hagymát és lereszelt fokhagymát alacsony lángon icipici olajon krémesre dinszteltem. Ezalatt forraltam egy liter vizet, feloldottam benne a leveskockákat és kislángra feltettem a gázra, hogy forró maradjon. A hagymára ráborítottam a kölest, igen, nagyon kevésnek fog tűnni, de milyen sok lesz belőle, hajjaj!, és a paradicsomkonzerveket. Hadd rottyanjon és fortyanjon, amint felforrt, öntök is bele egy KICSI alaplevet, ami ugye folyamatosan forró, egy másfél decit, nem többet. kevergetés mellett ezt is felszívja-elrotyogja, és apránként így, míg az egész alaplé el nem fogy, és a köles meg nem fő. olyan---hm, jó kis cuppogósnak kell lennie, de nem olyan sűrűnek, hogy vakolni lehessen vele. Ha valami a rizottóban, esetleg ez a nehéz, eltalálni a MOSTJÓÓÓÓ pillanatot. Ja, és nem szabad túlzottan szétfőnie, nem bébiétel lesz, kelljen benne vmit rágni is. Forralgatás közben fűszereztem, csak sóval-borssal, fölösleges a többi, ilyen puha ízeket, mint a kölesé, friss-savasokat, mint a paradicsomé és a sósat-frisset-ízeset, ami a halé, elnyomni komolyabb, aromásabb fűszerekkel. az egésznek úgyis a hal a fűszere. Ja igen, a hal. azt közben leszűrtem és a legeslegvégén belekevertem. 
ha lenne, reszelnék rá olyan jófajta száraz lábszagú olasz sajtot, amilyet stahl és a többiek szemérmetlenül, kilószámra használnak 6000ftért. Nincsen, nem reszeltem.

A recept rizottórizzsel is ugyanolyan remek (én egy éttermi rizottóélményem alapján csináltam az egészet), ha valaki arra izgul, vagy nem szereti a kölest. Pedig a köles jó dolog, bár ha az ember csak papgájkajaként vagy "extrudált bio kölesgolyó" *gúnyos hangsúlyhozás* képében találkozik kölessel, ha egyáltalán, nem jön meg a kedve hozzá. de tény hogy van egy jellegzetes íze, ami elsőre fura lehet. én pénzügyi megfontolásból is direkt ezt használtam, meg kíváncsiságból is. Jól sikerült kísérlet lett, még biztos kipróbálom valami más rizottórecept alapján.

hagymám és leveskockám volt itthon, a köles árát direkt leírtam. annak a negyede 75ft, plusz a paradicsomok és a hal: kb. 500ftból 2-3 személnyi kaja sikerült. Sajnos csak frissen jó, nem lehet belőle nagy adagokat főzni. de 250 ft még mindig csak egy sütödés virslispárna, vagy csokis croissant (ISZONYAT hogy képesek néhol leírni) ára, ami meg ugye fél fogunkra is... Tehát igyencsak megéri, még ha venni kell minden mást is hozzá.

főzzetek, gyerekek, főzzetek, jó étvágyat!

2010. szeptember 23., csütörtök

padlizsánkrém

Tudom, újabban mintha rákaptam volna egy kicsit a sznobosabb kajákra, de igazából nem azok, és szerintem hatalmas bűne a mai általános étkezésnek, hogy nagyon szűk ösvényen halad. Ezek nem drága kaják, csak venni kell a fáradságot a felfedezésükre. És szeretném ha megtenné mindenki:)

Nagyapám igazi erdélyi vinetereceptjét még anyukám se tudja, de ez valami afféle, ahogy (íz)emlékeimből és a meglévő alapanyagokból sikerült összerakni. Pirítóssal ettük, nagyon finom volt:)

Hozzávalók:

- 1 padlizsán (kb 30 deka, ha jó nagy, kb 80 ft)
- 2 ek tejföl
- só, bors
- 1ek majonéz (igazi házi illene, de hát...)
- 1 kis fej lilahagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- olívaolaj (mert sikerült olcsón viszonylag jót vennem, ezért ahol igencsak számít, ott jobbnak látom azt használni)

 A padlizsánt alapos mosás és törölgetés után félbevágom, a húsát pedig bevagdosom, olívaolajat csurgatok rá és bőven sót, borsot, és fél óra alatt így egyben (félben?:D) megsütöttem, elég meleg, de azért nem forró sütőben. Aztán a kihűlt padlizsánhúst villával kikapartam a héjból, összetörtem, a hagymákat belereszeltem, a többi hozzávalóval összekevertem és pár órát a hűtőben érlelődött fogyasztás előtt. Jajdenagyonfinom volt. 

Nem ördöngős kaja, és nem is drága, de nagyon kellemes változatosság a bolti, néha elég gagyi vajkrémek és tömlős sajt után...csak az igény kell hozzá és az a kis fáradság:)

2010. szeptember 19., vasárnap

Csirkés-kukoricás tészta

Ez a szósz tulajdonképpen nemcsak tésztára jó, hanem rizsre is, és ha van maradék, pizza vagy -melegszendvicsfeltét és könnyen lehet. amúgy meg egyszerű, gyors, finom.

Hozzávalók:
- 30 dkg (egy fél) csirkemell (300 ft)
- 2 nagyobb doboz paradicsomsűrítmény-konzerv (2x70ft)
- 1 konzerv kukorica (110 ft)
- olaj
- 1 vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma
- oregano, bazsalikom

A hagymákat apróra vágva olajon megdinszteljük, és a csirkemellett alapos mosás és apróra kockázás után megpirítjuk rajta. Hozzáöntjük a paradicsomkonzerveket és egy kis vizet, a lecsöpögtetett kukoricát, fűszerezzük és összerottyantjuk. Kész is!:)

Muszaka gyorsan-egyszerűen

Egyik kedvenc kajám a török étteremből a muszaka, és mivel aug-szept a padlizsánszezon, és a piacon 250ft volt egy kiló szebbfajta padlizsán, rögtön haza is cipeltettem 2 kilót belőle, ami 7-8 dbot jelent. Meg is lett a sorsuk. az egyik, a legnagyobb majd padlizsánkrémként leli halálát, a többit viszont megpucoltam és felkockáztam. Sós vízben áztatás után 2/3-át blansíroztam és mélyhűtőbe került későbbre, viszont a maradék 1/3-ad adag muszakává varázsolódott. Lássuk is hogyan:)

Hozzávalók:
- fél kg padlizsán (120-150ft)(2-3 darabot jelent)
- fél kg darált hús (350 ft)
- 2 sűrítettparadicsom-konzerv (a nagyobb fajta, 2x70ft) vagy egy sűrített egy kockázott paradicsom (150+70 ft)
- 2 fej vöröshagyma
- 4-6 gerezd fokhagyma
- olaj
-oregano, só, bors, fahéj, szegfűszeg

- 3 dl tej
- 5dkg vaj/margarin
- 2 nagy ek liszt
- 1 tojás
-15 dkg sajt

A padlizsánt megpucoljuk, felkockázzuk, és sós vízben áztatjuk egy órát-fél napot, kinek hogy jön ki. Leöntjük róla a vizet. A hagymákat felaprítjuk, a fokhagymát lereszeljük/áttörjük. Kevés olajon kicsit megdinszteljük őket, majd mehet rá a darált hús, azt is megpirítjuk, rádobjuk a padlizsánkockákat és a paradicsomokat. összekeverjük, fűszerezzük (a fahéj és az oregano a 2 alapvető fűszere!!!) és kirotyogtatjuk belőle a vizet. Közben főzzünk egy besamelt: a vajat olvasszuk meg, leverjünk bele 2 ek lisztet, kcsit pirítsuk, és !!apránként!! öntsük fel a 3 dl tejjel. Főzzük folyamatos kevergetés mellett sűrűre, és levéve a tűzről, hűlésig kevergessük. ha már annyira kihűlt, hogy bele tudjuk dugni az ujjunkat, üssük bele a tojást és reszeljük bele a sajtot, és keverjük jól el. Egy falas tepsibe (nekem egy olyan a/4-es méretű van kb) simítsuk bele a padlizsános ragut, a tetejére pedig a besamelt. előmelegített sütőben kb 25 perc alatt sül pirosra. Jó étvágyat!

az eredeti görög recept karikákra vágja és olajban kisüti a padlizsánt és krumplit is tesz bele, és csak a húsos ragut fűszerezi, és rétegesen rakja le. Ez eléggé macerás, meg sokkal nehezebbé, kalóriadúsabbá teszi a kaját. mellesleg a török étteremben is ilyen padlizsánkockás-ragus-besameles muszaka van, krumplinak semmi nyoma és természetesen így egyszerűbb.

kb 600, de ha mindent venni kell, akkor is max 1000 ftból készítettünk olyan isssteni finom ételt, amiért az étteremben 1100ftot kérnek-egy személyre, ez a muszaka viszont 4-5 adagra jön ki. ami 250 ft. Jaj de jóllaktam pedig úgy kajálnék még belőle:(

1 óra alatt készült el.

2010. szeptember 14., kedd

a klasszikus, Japánban mindennapos MISO leves

Hát igen, a miso leves nem egy igazán olcsó dolog, ha azt vesszük, hogy egy kiló paszta belőle 2500, egy félkilós adag 1200 forint körül mozog. Jobb keleti kajáldákban 300 ft egy adag, amivel viszont jól is lehet lakni. Én azért írom most ezt le, mert nagyon olcsón jutottam hozzá egy kiló miso pasztához, 900 ftért, nagyon gyors étel és imádom. Rendkívül megérte, rengeteg leves lesz belőle. Az ízét nehéz leírni, a szójaszósz, tenger, hal és hagyma íze keveredik benne, de természetesen ez csak a hagyományos változat, rengetegféle verziója létezik. 

A japánok rendszerint reggelire fogyasztják ezt az ízes, tápláló sós levest, ami a világ egyik legegészségesebb étele (a koreai szavanyú káposzta, a kimchi, és a saját magyar savanyú káposztánk mellett!!). A miso szójababból és gabonából egy különleges erjesztési módon készül, édes- fehér, sósabb-karakteresebb barnás, és egy nagyon intenzív, sós, vörös színű változata használatos. Bizonyítottan csökkenti a mellrák esélyét, rengeteg fehérje van benne és semmi koleszterin, evőkanalanként pedig csak 35 kalória. A benne lévő gombák pedig emésztésrendezőek, a belek flóráját remekül rendbeteszik, pl antibiotikumok után. az egyetlen előnytelen tulajdonsága a magas sótartalma, de ha valaki elég sokat iszik, nem lehet vele gond. 

Alapvető hozzávaló tehát a miso paszta, és a dashi. a dashi az alaplé, ugyanúgy mint nálunk az alaplé, csak természetesen nem hús, hanem hal és tengeri moszatf főzésével nyerik. A hondashi pedig a japán "leveskocka" ami nem is kocka, hanem por, de ez mellékes. a lényeg, hogy magyarországon iszonyat drága. és nem is kötelező azt használni. 

a levesbetét pedig tofu (szójababból készült sajt állagú semleges ízű készítmény, valójában szójatúró, mert ejesztve nincs, de szójababsajtnak gyakrabban mondják), zöldhagyma (póré, újhagyma...), és wakame, ami pedig szárított tengeri moszat. Furcsa lehet magyar fülnek a tengeri moszat, de minden tengerparti ország fogyasztja a tengeri moszatokat, nem értem hát a csodálkozást, rendkívül egészségesek, vas, kalcium és jódtartalmuk kiemelkedő, A, C, E, K vitaminokban gazdagok és vérnyomáscsökkentő és fogyáskönnyítő hatásuk van. 

tehát akkor következzék a szuperegészséges, immunrendszererősítő, hihetetlenül finom miso leves, Japán reggelije.

Hozzávalók:
- 3 nagy ek miso paszta (1 kg volt 900)
- 1,5 l víz
- 2 leveskocka (vagy ha valaki hiányolja a halízt, akkor 2 ek szardellapaszta)
- egy marék szárított wakame (25g-os csomag 300ft volt, amiből 4-5 főzésnyi levesbetét is kijön)
- 3-4 szál újhagyma, vagy egy póré (100 ft a piacon)
- egy fél tégla (15 dkg) tofu (300ft a 30dekás darab, ázsia bolt)

Ami miatt ez az étel klasszikus reggeli lett, az az, hogy nemcsak sok folyadék, amire reggel szükség van, napindító adag fehérje, jód, rost, hanem az is, hogy 10 perc alatt kész van. És ezért is gondoltam úgy, hogy leírom. mert imádom. és ha ilyen gyors...eszményi kaja. Akár egy vízforralóval is elkészíthető, nem abban főzve persze.

A vizet felforraljuk, feloldjuk benne a leveskockát vagy a dashit vagy a szardellapasztát. A felkockázott tofut, összetördelt wakamét és felkarikázott hagymát is beleszórjuk, majd levesszük a tűzről és beleoldjuk a 3 ek miso pasztát. a pasztával főzni vagy forralni már nem szabad, mert elpusztulnak a benne lévő gombák, amik jótékony hatásának jó részéért felelősek.

A japánok ezt rizzsel (belekeverve) és tojással eszik, ami éppen lehet nyers, tükörtojás vagy rántotta. 

Az árak elsőre ijesztőek lehetnek. de 4 adag leveshez 3 ek paszta kb 65ft lehetett a 900ftos kilóból, az 1/4 zacskó wakame 75 ft, a fél tömb tofu 150ft, a hagyma 100 ft. tehát alig több, mint az éttermi, egy adag leves ára. És ha valaki rákap, úgyis elfogy az az egy kiló paszta! 

Készülhet még krumplikockákkal, spenóttal, káposztával, kinek hogy tetszik. Remélem tetszik:)

Jó étvágyat, jó egészséget.

2010. szeptember 11., szombat

ötperces süti

Ha valaki reggelizős, ami nagyon helyes (kicsit képmutató hogy én mondom mert soha nem reggelizem), és kávé/kakaó/tea/tej mellé általában szeret valamit nyammogni, de lusta boltba menni vagy nincs ideje, pénze, vagy egyszerűen csak valami sütit kíván meg az ember, ez a recept tökéletes megoldást kínál. Főleg, hogy ha egy pékségben vagy a mekikávézóban vagy a büfében egy muffin 200 ft körül jár... na ne nevettessenek, kérem. Íme az ötperces süti. valóban ötperces. Valóban működik. Tényleg olcsó. :D

Hozzávalók:

-4 ek liszt
-4 ek cukor
-3 ek tej
-3 ek olaj
-2 ek kakaópor
-1 kk sütőpor
-1 tojás

A hozzávalókat összezutyáljuk egy jó nagy bögrében vagy müzlistálban, és a mikró legnagyobb fokozatán (750-1000watt) kb 3 percig forgatjuk. ki fog púposodni a tálból és lehet hogy az a 3 perc kevésnek tűnik, de nagyon hamar kiszárad a süti. ha a közepe kicsit még nyúlós, az meg nem olyan nagy baj. De nem szokott az lenni. Adott mikróknál 1-2 sütés után kitapasztalható, mennyi idő kell a sütinek.

millió variáció lehet belőle, keverhetünk a tésztába lekvárt, kihagyva a kakaót (de akkor +1 ek liszt kell), tehetünk bele kókuszreszeléket, mazsolát, befőttet, kinek mi tetszik. Egyetlen szépséghibája a sütinek, hogy azonnal kell fogyasztani, tízóraira nem lehet elcsomagolni, ugyanis nagyon hamar kiszárad sajnos. De nem nagyon marad belőle. 

Ja, ez 2 személyes adag. sajna a tojást nem lehet felezni:)

(a receptet egy barátomtól kaptam, eredetileg a nosalty webszakácskönyvből származik)

Jó reggelt, jó étvágyat.

2010. augusztus 29., vasárnap

Nyári recap

Lassan vége a nyárnak, és jó sok receptet gyűjtögettem össze egy kis főzőcskézéshez. Hamarosan költözünk vissza a koliba, és egyúttal eljönnek a pillanatok, amikor zsebből, ágy alól, fiókból összehalászott párszáz forintokból varázsolni kéne valamit ahelyett, hogy megint csak kiflit meg tömlős sajtot egyen az ember. igyekszem majd normális recepteket írni, amik között megtalálható lesz gyors, olcsó és egyszerű kaja éppúgy, ahogy baráti sörözésre-kártyázásra készülvén összerittyentett szájbetömők, valamint rafkósabb, de még mindig pénztárcabarát ötletek különlegesebb alkalmakra, mint a párunk kedves nevenapja vagy hasonlók.

Tehát mindenki készítse elő az egy szem fakanalát és serpenyőcskéjét, mert varázsolni fogunk!